Madarak és fák napja

Május 10-e, a madarak és fák napja, jó alkalom arra, hogy jusson eszünkbe, törékeny természeti kincsek között élünk, melyek védelme közös felelősségünk.

A madarak és fák napjának eredete a 20. század elejére nyúlik vissza. 1902-ben Párizsban az európai államok, köztük Magyarország is egyezséget kötöttek a hasznos szárnyasok védelméért. Még ebben az évben – a világon elsőként – Chernel István ornitológus madarak és fák napját szervezett hazánkban. Azóta már a természetvédelmi törvény is előírja: „Minden év május 10-e a madarak és fák napja. E nap megemlékezéseinek, rendezvényeinek a lakosság – különösen az ifjúság – természetvédelme iránti elkötelezettségét kell szolgálnia.”

Emlékezzünk e csodás élőlényekre Márai Sándor: Ég és Föld című kötetében a fákról szóló soraival:
„Ablakom előtt a fák szólni kezdtek. Lombbal szóltak és madárral, gyümölcsökkel és meleg, nedves illatokkal. Szobámban ültem, s egy elhunyt jó barát verseit olvastam. Így hallgattam fél füllel a fák szavát.
Ezt mondták: »A tünemények mögött van az élet. Az erő, melytől tárgy és tünemény élet lesz. Ez az erő nem jó és nem rossz, nincs szándéka. Ez minden, amit tudni lehet felőle.«
Ezt suttogták: »Írd meg.« Megírtam.”

Forrás: ng.hu

BISEL-beszámoló Erdősi Bogi tollából

Bisel verseny országos első helyezettje a Telekiből került ki idén is Napjainkban nagyon sok program és verseny próbálja több-kevesebb sikerrel megismertetni és megszerettetni a kutatásban való részvételt. Sok versenyen lényegesek a kísérletek, külön pontokkal jutalmazzák az önálló ismeretszerzést, de a BISEL verseny ezen is túltesz, ugyanis egy saját kutatási projektre ösztönzi a résztvevőket. Csapatunk immár … Olvass tovább

Elsöprő győzelem!

GUMICSIZMÁS TERMÉSZETVÉDELEM   Ma kaptuk az értesítést, hogy a BISEL versenyen induló telekis csapatunk (Erdősi Bogi, Veres Alexandra, Nyitrai László és Tóth Bálint) idén is megnyerte a versenyt!!! GRATULÁLUNK! Megszületett a 2019-2020. évi verseny – „Álompatak – patakunk, mint ideális élőhely” – eredménye. Az idei versenyben a rendkívüli körülmények és korlátozások ellenére a csapatok példás … Olvass tovább

A Föld Napja: április 22.

2020 – TEGYÉL MA EGY JOBB HOLNAPÉRT!

50 éve, 1970 áprilisában volt az első Föld napja természeti környezetünk védelméért, fél évszázada tudjuk, hogy mit kellene tennünk, mert a természet szolgáltatásai, a tiszta levegő, a tápdús talaj, a kiszámítható klíma… nélkül nem élhetünk.

Sebezhetőségünkre figyelmeztetett a koronavírussal a természet – az idei lesz az első digitális, önszerveződő, közösségépítő Föld napja!

Tegyünk végre, kezdjük ma!

Bővebben: https://www.facebook.com/events/378304389695963/
és
Egy nap a holnapért!

Forrás: fna.hu

Szemétszedés a környéken

Tegnap a 7. órában a közeli vasúti töltéshez szemétgyűjtést szervezett Veres Alexandra (12.D), Kalmár Csilla (12.D), Torma Katica (9.B) és Millok Áron (9.B). A szemétszedéshez a Zuglói Önkormányzat biztosította a zsákokat, kesztyűt, illetve a hulladék elszállítását. Az akcióban a szervezőkön kívül a 9.B, 9.D, 11.A tanulói is részt vettek. Köszönjük munkájukat!

Friss hírek:

GRATULÁLUNK!

ERDŐSI BOGLÁRKA 12.D OSZTÁLYOS TANULÓ TOVÁBBJUTOTT A BIOLÓGIA OKTV II. FORDULÓJÁBA!

Felkészítő tanára: Stiblár Attila

Továbbá:

Telekis Diákjaink Brüsszelben (2019. 11. 27-29.)

Öt elkötelezett környezetvédő lány képviselte hazánkat másik 3 magyar csapattal azon a nemzetközi csúcstalálkozón, ahol a diákok angolul mutatták be saját projektjeiket. Az országos verseny 20 iskolájából a győztesek jutalma volt ez az út.

A Teleki Blanka Gimnázium büszkeségei: Pissinger Flóra, Bákai Tamara, Kabina Laura, Németh Csilla és Ruszcsák-Ekkert Johanna.
Kísérőtanár: Váradi Ákos

Magyarország az első ötben az Európai Hulladékcsökkentési Héten!

A novemberi Hulladékcsökkentési Hét rendezvényen való részvételünkért a következő elismerő levelet kaptuk: Tisztelt Akciófejlesztők! Az Európai Hulladékcsökkentési Hét 2019. évi eseményeinek lezárása után a nemzeti koordinátor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium Fenntarthatóságért Felelős Államtitkára az akciókban részt vettek számára írt levele továbbítására kért fel bennünket.   ————————————————————————————————————– „Tisztelt Európai Hulladékcsökkentési Hét magyarországi programjában résztvevő! Ezúton … Olvass tovább