Bisel verseny
országos első helyezettje a Telekiből került ki idén is

Napjainkban nagyon sok program és verseny próbálja több-kevesebb sikerrel megismertetni és megszerettetni a kutatásban való részvételt.

Sok versenyen lényegesek a kísérletek, külön pontokkal jutalmazzák az önálló ismeretszerzést, de a BISEL verseny ezen is túltesz, ugyanis egy saját kutatási projektre ösztönzi a résztvevőket.

Csapatunk immár másodszor vesz részt ezen a versenyen, és idén is az általunk jól ismert, előző évben is megfigyelési helyül szolgáló, Caprera patak volt a kutatási területünk.

 

 

Itt a BISEL méréseket végeztük el: a patakban lévő makrógerinctelenek (azaz mikroszkóp nélkül is megfigyelhető gerinctelenek lények) vizsgálatára összpontosult a figyelmünk. A vízben páratlan mennyiségű bolharák, kérészlárva, különböző csigák és tegzesek élnek. Egyes fajok bioindikátorok, velük könnyen meghatározható a vízminőség. Az apró állatok begyűjtése szabvány hálóval történt, számolás és megfigyelés után pedig természetesen visszakerültek a vízbe.

Ezeket a méréseket különböző időpontokban, más-más időjárási viszonyok közt is megismételtük és a kapott eredményt pedig elküldtük a versenybe. Különösebb változás nem volt ebben az időszakban, és én, aki több éve figyelem a patakot, mint a környéken élő személy, nagyon büszke vagyok erre a tendenciára, ugyanis a Caprera egy kincsesláda mind a vízi élet, mind a környék madár- és vadvilága szempontjából.

A verseny három fordulóból állt. Ebből egy része terepi munka, egy része elméleti tudnivalók, állatismeret, a BISEL index miben léte, a harmadik pedig ezeknek, de főleg a terepi munkának az ismertetése. Videós feladatban kellett a patakot bemutatni, plakáton a javaslatainkat, problémákat, amit tapasztaltunk. Idén a művészetek oldaláról közelítettük meg a videós feladatot, sok képi anyaggal és egy monológgal, amit a patak mesél. Plakátunk a fák és a madárvilág védelmére hívta fel a figyelmet.

A verseny szervezői külön pontokkal honorálták, ezzel bíztatva mindenkit, hogy vonjunk be másokat is munkánkba.

Mi magunk óvodás és kisiskolás csoportokkal beszélgettünk a vízi élőlényekről, a „mi” patakunkról, valamint a mérést is kipróbálhatták velünk. A Sashalmi Tanoda csapatával idén is együttműködtünk, a legnagyobb közös projekt egy kiállítás megszervezése volt a sashalmi Szabó Ervin könyvtárban.

A 16. kerületi önkormányzat egyik képviselője pedig közbenjárt, hogy madárvédelmi intézkedéseket hozzanak a balesetveszélyes HÉV megállóban. A patak élőlényei szempontjából ez az igazi hozadéka a versenynek.

Mindent összevetve nagyon jó élmény volt ezzel foglalkozni és maradandó kedv-hozó volt a tudományos pályánk felé.

Az ünnepélyes díjátadó elmaradt, ezért a terepen készült képpel búcsúzunk, a KAPRERA ÚJRATÖLTVE 2.0 csapat:

T. Bálint
E. Boglárka
V. Alexandra
és Ny. László 12.d

 

 

A Caprera monológja:

„Forrás vagyok…

Föld mélyéből előtörő éltető víz és az áramlatok közt táncoló sok-sok buborék. Bolharák bölcső, nevelő, temető, madár etető – itató, tikkasztó napok szomjoltó kristálypohara égből alászálló tollas átutazóknak.

Patak vagyok, tiszta és gyönyörű, erős és titokzatos. Köveket csiszolok, kezem szertelen hullámaim, szerszámom az idő múlása. Sohasem unatkozom. Hajnalban ködbe burkolom a fáimat, esténként dér fagyasztok ki nem pattant rügyekre, borostyán levelekre.

Vízesés vagyok….

Fátyolként leomló víz köteg, napfény törő prizma, molnárkák feszes víztükre, hol korcsolyázhatnak gondtalan.

Zizegő sás-szálra gyűlő szitakötő párok körözése alatt én vagyok óvó árnyék, de szintén én csalom magamhoz, én bújtatom a békát, s kínálom az óvatlan párokat vacsorára.

Fát növesztek odúnak, gombának. Partjaim oldalán varjak, galambok, verebek, figyelik a vizet, sárga színű billegető tollászkodik habjaim között, néha megriadva híd alá menekül az emberszem elől velem rejtőzik el.

Vízözön vagyok…

Úsztatom a faleveleket miket belém dobálnak a nyárfák, nyírek, égerek, ha a tél-elővel megunják a színüket. Ilyenkor magamat nagynak, erősnek képzelve kilépek medremből pár méteren, majd újra elcsitulok… vízi skorpiók sokasodnak bennem, az erdei béka is boldogabb lesz, a szemközti kis liget vörösbegyei le-le járnak vizemhez fürdeni.

Áttetsző folyton egyforma, de mindig megújuló, kövek közt futó, homok görgető, betonra terelt kortynyi vizecske vagyok. Két kilométernyi gyöngye Budapestnek.”